+ 36 30 632 2200

Úgy érzed, már nem bírod tovább?!

Elviselhetetlenné vált a meleg és a pára!

A véred egyre gyorsabban lüktet, a tested elnehezült és lelassult,

a végtagjaidat szinte már csak dobálod, és közben a verejték patakokban folyik Rólad.

Bár még mindig azt gondolod, hogy jógázol, a tükör valami egészen mást mutat.

A jóga kész küzdelemmé vált, és az óra fele még hátravan!

Kimerültnek érzed Magad, már képtelen vagy összpontosítani az ászanákra.

Csak a levegőhöz jutás és a feladás jár a fejedben,

illetve a mentolos jeges törülköző és a hideg kókusz ital által nyújtott enyhülés.

Összeszeded a maradék erődet, de ez már csak arra elég, hogy valahogy kibírd az óra végéig.

Nem vagy egyedül, ha ilyen és ehhez hasonló nehézségeket élsz át a Surányi Izzasztó Kunyhóban, hisz Bikram Choudhury is „kínzókamrának” nevezte az általa világhírűvé vált eredeti „Hot Yoga” sorozatot.

Ezeknek az eseteknek a nagy többségében az elméd játszik Veled, ezért a segítségedre sietve, óraadó kolleginák, kollégák, stúdióvezetők tudását és saját – több mint 20 éves – tapasztalataimat osztom most meg. Ez megerősíthet abban, hogy tarts ki, és tudd, hogyan válj a surranó pályás kezdőből gyakorlott, első sorban bátran kiálló jógivá vagy jóginivá.

Persze ettől függetlenül lehet, hogy lesznek jobb és kevésbé jobb napjaid, viszont a jóga már csak ilyen, mint az élet maga.

Akkor térjünk a lényegre!

Mentális és fizikai felkészülés

Ha úgy döntesz, hogy a következő nap átadod magad a jógának, akkor az órára való tudatos felkészüléssel már megalapozhatod a napod kimenetelét. Vagyis, ha egy délutáni jógaórát szemeltél ki, akkor vedd komolyan, hogy aznap már NEM ajánlott egy 3 fogásos menüt elfogyasztani. Mi sem kellemetlenebb, ha az ászanák közben a tanár instrukcióit és a meditatív aláfestő zenét büfögéssel kíséred. A teli gyomor NEM jógabarát, bár ezt lehet, hogy már megtapasztaltad. 😊Ennek elkerülésére egyél könnyű, ha teheted állati fehérjétől mentes főtt ételeket. Ha tényleg komolyan veszed a felkészülést és megteheted, akkor nagy mennyiségben egyféle gyümölcs, vagy gyümölcssaláta, vagy vízzel készült gyümölcsturmix ajánlott, amelyek a legkönnyebben és leggyorsabban emészthetők. Ha sós ízekre vágysz, akkor olajos öntettől mentes salátákkal táplálod magad, hisz a zsírok nem gátolják a glukóz izomsejtekhez való eljutását. Lásd részletesen a 80/10/10 című könyvben.

Amennyiben a vasárnap reggeli óra mellett döntesz, akkor az üres gyomor a legjobb, amivel órára érkezhetsz. Ha azok közé tartozol, akinek az étkezés kihagyása miatt leesik a vércukra, akkor, ha teheted, minimum 1 órával a jógakezdés előtt egyél gyümölcsöt odafigyelve a mennyiségre. 33 éves vegán tapasztalatom alapján az az optimális, ha az előző nap feltöltöd a máj és izomzat szénhidrát készleteit és kipróbálod, hogy milyen élmény üres gyomorral, és mégis energetikusan részt venni egy reggeli órán.

Figyelmeztetés! Egyszer megtapasztalod, nincs visszaút! 😊

A hidratálás fontosságáról írtam az első blog cikket „Tested vízért kiált” címmel. Itt csak annyival egészítem ki, hogy fél órával kezdés előtt már NE igyál és óra közben is a lehető legminimálisabb legyen a folyadékbevitel, hisz a másik zenei hang, amivel nem szeretnél szembesülni, az a víz gurgulázása a gyomorban. Nem is beszélve arról, hogy az előre domborító és hason fekvő ászanákban kifejezetten nehezítő tényezővé válhat.

Divatbemutató vagy alkalomhoz illő ruhaviselet

A mai kor divatja egy laza, bő, minél lezserebb irányba változtatta meg a retro évekre oly jellemző nyári fürdőruha, illetve sportoláshoz használt ruhaviseleteinket. Amennyiben nem akarsz óra közben már-már rituálékként berögzült mozdulatokkal az izzadságtól csuromvizesen lógó ruháddal bíbelődni, akkor a megoldás egyszerű; minél feszesebb, testhez simuló ruházat viselése. Nőknél a térd felletti hosszúságú nadrág az ideális, hogy lásd a térdkalácsodat. Férfiaknak is ajánlott a minél testhez simulóbb rövid nadrág, és ha komfortos, akkor feszes fürdőnadrág, vagy ahogy anno hívtuk, akár fecskében is jöhetsz. 😊

Mozdulatlanság = Meditáció

Próbáld ki legalább egyszer, és gyakorolj egy olyan szintű önfegyelmet, hogy az ászanák között sem izegsz-mozogsz, elkerülöd a ruhád igazgatását (mert már nem lóg sehol), és a hajadat és ékszereidet sem babrálod. Figyeld meg, hogy az elméd miként kondicionált arra, hogy ezt vagy azt a mellékes mozdulatot, mint valami babonás szokást elvégezd, mert csak így vagy képes kivitelezni, túlélni a következő ászanát. A vizes palackodat is fogd fel úgy, mintegy pszichológiai biztonság, amiből nem kell minden ászanák közti szünetben kortyolgatnod, hisz a megfelelő időben lesznek vízszünetek. Ha egyszer tényleg megtapasztalod a szállóigévé vált  „90 perces nyitott szemű meditációt”, mindig erre vágysz majd. 😊

 

A természetes légkondicionáló

Amikor gyöngyöző izzadságcseppek jelennek meg testeden az azt jelenti, hogy az immunrendszered bekapcsolta a klímát. Amennyiben akár pótcselekvésként, akár csak azért, mert zavar az izzadtság és úgy gondolod, hogy azzal könnyítesz a gyakorlásodon, ha letörlöd, akkor pusztán a fizikában tanultakra hivatkozva NE tedd. A tested most kezdte hatékonyan hűteni magát. Ha letörlöd, akkor a testednek új feladatot adtál, azaz verejtékcseppek sokaságát kell ismét a felszínre juttatnia a hűtéshez. Szeresd és tiszteld a tested, és ha teheted, NE adj neki ismételt feladatot, hisz már egyszer tökéletesen végrehajtotta azt.

Légzés csak orron keresztül

Amikor a gyűjtögető, vadászó, halászó létezésünkben felmenőink a ragadozók elől menekültek, szinte azonnal szájon át történő légzésre váltottak, ami bekapcsolja a harcolj, vagy menekülj reakciót. A szervezet a hormonok hirtelen felszabadításával arra készteti a szimpatikus idegrendszert, hogy stimulálja az agyalapi mirigyet és a mellékveséket. Ez kiváltja az adrenalin hormon és a természetes szteroid, kortizol felszabadulását. Ez a reakciólánc megnövekedett szívfrekvenciát, vérnyomást és légzésszámot eredményez. A fenyegetés megszűnése után a szervezet 20-60 percig harcban, vagy menekülésben maradhat, ennyi ideig tart a paraszimpatikus idegrendszernek, hogy visszaállítsa a test állapotát az izgalom előtti szintre. A Surányi Izzasztó Kunyhó Tűz Jóga óráján a paraszimpatikus idegrendszert fejleszted és erősíted, tehát ne rombold le a folyamatot holmi szájon át történő lihegéssel. 😉

Csak könnyedén és lazán, viszont pontosan és precízen

Ha valaki még soha nem jógázott, annak első alkalommal jelezni szoktam, hogy ma van hátralévő életed első jóganapja. És ha most ez nem megy Neked, akkor holnap lesz hátralévő életed első jóganapja. 😊 Ez a bölcsesség vonatkozik mindannyiunkra, beleértve magamat is. Nem kell az óra első felében megölni magunkat, mert kicsattanó formában érkeztünk meg. Az első sorozat meg pláne NEM erről szól. Hallgasd figyelmesen az instrukciókat, és ha úgy érzed, hogy helyes a végrehajtás, akkor és csakis a második sorozatban ismerkedj saját mélységeiddel. A közös jógázás olyan, mint egy nagyzenekari hangverseny. Épp ezért várd meg a tanár jelzését és ne rohanj előre, de ne is késlekedj felvenni az ászanákat. Így megtapasztalhatod a közös jógázás vitalizáló hatását, amely olyan élmény, mint egy szimfonikus remekmű. A melletted állók lehet, hogy több éves jóga múlttal rendelkeznek, ezért emlékezz, csak Te és a tükör!

Az ajtón nincs lakat, de maradj a kunyhóban

Az első és talán legnagyobb kihívás, az a párás meleg. A testednek és az elmédnek is időre van szüksége, hogy ezzel megbarátkozzon. Légy türelmes Önmagaddal, és ha úgy érzed, hogy nem bírod, akkor inkább ülj le és pihenj, kihagyva akár pár gyakorlatot is, amíg a szívverésed, légzésritmusod visszatér a normális tartományokba. A rendszeresen szaunába járóknak lehet, hogy könnyebb, de még velük is előfordulhat, hogy ki akarnak menni a teremből. Szinte természetes, hogy a nagyfokú fizikai megterhelésre ellenkezéssel reagál az elme.

Az okok, amiért feltétlenül indokolt lehet elhagynod a termet:

  • nem múló, ájulás közeli rosszullét,
  • visszatérő hányinger,
  • kontrollálhatatlan, csikaró has,
  • hólyagot szétrepesztő vizelési kényszer
  • szülési inger és ehhez hasonlók. 😊

Figyelj befelé, és ha mindenképpen szükségesnek érzed, ki is kísérlek, hisz az egészséged és a jóléted mindennél fontosabb.

Tudatos Jelenlét 

Mit is jelent ez? Osho tanítását idézve:

„Légy jelen és váljék az egész életed egy tudatos meditációvá.”

OK, és azt hogyan tegyem? A válasz egyszerű: figyelmességgel.

Amikor elhatározod, hogy belépsz a jógaterembe, akkor a bejárathoz érkezve lassíts le, figyelj a csendre és az észrevétlenségre. Az ajtókilincset ezzel a mentalitással nyomd le, tudatosítva magadban azt, hogy egy szentélybe érkezel, és megtiszteled a társaidat, akik lehet, hogy már percek óta meditálnak. Az ajtó és a zárszerkezet igazi mestermű, ettől függetlenül a nyelv fémes kattanása, éles hangja nem harmonizál a meditatív halk zenével. Ahogy a matracodat leveszed a korlátról és a talajra helyezed, kérlek a lehető legkörültekintőbb és leghalkabb mozdulatokkal tedd ezt. Mi sem kellemetlenebb, mint amikor egy matrac csapódására riadsz fel. A tudatosság receptje távozáskor is ilyen egyszerű. A megérkezés és távozás figyelmességét gyakorolva megszűnik az olykor zavaró „elefánt a porcelán boltban” életérzés. Tiszteld társaidat, hisz ők is tisztelnek Téged.

Szanszkrit nyelvlecke a csendes órán is

Az évek alatt sokan megkérdezték tőlem, hogy miért mondom be az ászanák nevét szanszkritul és magyarul is, miért nem csak magyarul? A jóga akkor éri el a valódi hatását, ha megtartjuk a hitelességét. Ehhez nem kell semmi mást tenni, mint követni a mesterek útmutatását, akik az eredeti forrásból tanítottak. A tanítványok évezredes láncolatán keresztül ezért a gyakorlásunk során igyekszünk hűen megtartani a jóga eredetiségét. Az ászanák szanszkrit megnevezése is erről szól, mert a gyökerekhez nyúlik vissza.

A Csend Szimfóniája

A jóga előtti, és az ászanak közötti csend segíti az elmélyedést és megkönnyíti a jógagyakolatok végzését, mert a gondolatok összeszedetebbé válnak. A jógázás utáni csend pedig segíti megtartani az összegyűjtött energiát, amely a mindennapi élet harmóniáját biztosítja. A rendszeres jógagyakorlók tudják ezt, ezért szeretik a csend hangját. Kérlek, tiszteld a csend iránti igényüket, hiszen egy kis idő múlva Te is megtapasztalod majd ezt, és beszéd helyett inkább csendben szeretnél maradni. 😊

Első mentorom ide illő idézete jut eszembe:

„Mielőtt megszólalsz, gondold meg jól, hogy mondanivalód van-e oly értékes, mint a csend, amelyet épp megtörni készülsz.”

Azt kívánom, hogy ez a néhány hasznos gondolat váljon javadra a jógagyakorlásban, és szolgálja azt a megértésed, hogy miként válhat egy fizikai testet erőteljesen igénybe vevő jógairányzat meditatív elvonulássá, a szellemi jóga belépőjévé.

NAMASTE 🙏