+ 36 30 632 2200

Jógázók véleményei

Miért szeretek László óráira járni? 

„Sugárzó személyisége, több mint húsz éves gyakorlati tapasztalata a hot jóga rendszerében, könnyed stílusa egy utánozhatatlan atmoszférát teremt az órákon ahhoz, hogy találkozhass egy régi ismerősöddel: tudatod valódi természetével. Ha készen állsz erre a találkozásra, ott a helyed az órákon!”

Scherman Zsuzsi

Szeretek az óráidra járni, mert élettel teli, energiát adó, feltöltők az instrukcióid a normál jóga órákon, a gyertyafényeseken pedig csodálatos, meditatív állapotot varázsolsz körénk, és nagyon szeretem a zenéket, amiket választasz hozzájuk. Köszönöm!

Kissimon Erika

„2014 július 1-jén voltam az első bikram jóga órámon és pont Laci „avatott” be ebbe a máig tartó testi-lelki felüdülésbe.

Igaz jógáztam már korábban is, de nem 40 fokban és nem magas páratartalommal, úgyhogy komoly kihívást jelentett kezdőként az óra, de minden percét élveztem. Laci nagyon odafigyel azokra, akik először vannak órán, ami nagyon sokat számít, hogy jobban rögzüljenek az ászanák ill. a pontos kivitel. A legjobb viszont az egészben, hogy a bikramjóga és általában a jóga nem egy humoros műfaj, de Laci órái valahogy mindig jó hangulatban telnek, szerintem nagyon jól közelít az emberhez, és még ha ki is javít, nem vesszük rossz néven, sőt egy-egy apró mozdulatjavítás által sokat tudunk fejlődni hosszú távon. Imádom a poénjait is, mint: Japán sonkásszendvics, üzemi hőmérséklet stb…

Nagyon tetszik az is, hogy a relaxációnál van zene, és főként mantrazene 🙂

Szóval, több mint 6 éve (egy 1,5 éves kihagyást kivételével) folyamatosan „bikramozom” és nagyon szívesen járok Lacihoz,

hozzá kell tennem, azért az Ő óráján izzadok meg, ill. fáradok el a legjobban, de ez járul hozzá leginkább az un. AHA élményhez, úgyhogy egy „Lacióra” után megkapom ezt az érzést. NAMASTE. „

Wachner Jusztina

Miért szeretek a Laci óráira járni?

Na, nem azért, mert egy hajcsár!

Nem azért, mert minden gyakorlatomban talál hibát (sajnos jogosan)

És azért sem, mert az ő óráin van a legmelegebb és a legnagyobb páratartalom.

Hanem: Mert az ő órái a legnagyobb kihívás (Nem csak nekem)

Mert: Mindenkit a nevén szólít

Mert: A jó humorával átsegít a “mi a francot keresek itt” gondolatokon.

Mert: Nem akarja, hogy olyan szinten jógázzak, ami nekem lehetetlen lenne.

Mert: Minden órán 1-2 olyan aprót javít a mozgásomon, amivel a következő órámon jobb leszek.

Mert: Emberileg is nagyon becsülöm Az értékei és az igazságérzete miatt.

Mert ő is rajong Roger Federerért.😉

Kovalcsik Péter

„Bikram jógával a találkozásom kb. 10 éve történt, de közben 6 év kimaradt. Az első időben is jártam hozzád, meg most is.

Miért tartalak jó tanárnak? Mered feszegetni az emberek határait és az eredeti Bikramhoz ragaszkodsz. A rendszer jól ki lett találva, ha kényelmi vagy anyagi okok miatt reszelnek rajta, az már nem ugyanaz, de ezt az érti meg, aki már elég érett hozzá.

Nekem fontos a meleg a pára. Rosszul vagyok néha igen, mégis az ízületeim jobban bemelegednek, kevesebb a sérülés. Fáj-e, ha jobban bele megyek egy ászanába? Igen, de így fejlődök. Miért csinálom? Nem tudom, de jó és már bele tudunk nézni a tükörbe – te tudod, miről beszélek 🙂

Sikerorientált emberként minden órán megkapom azt a pluszt, ami tovább viszi a napomat. Jó tudni, ha a Te órádra megyek, mindig ugyanazt kapom, nekem ez fontos, hogy a rohanó világban legyen egy stabil pont.

A javításokat is úgy tudod mondani, hogy sokszor nem is nekem szól, mégis rádöbbenek, hogy van még vele dolgom. A kiegyensúlyozottság, a nem erőltetett, de jelenlevő szellemiség és a meleg pára, ezek, amit mindig megkapok, ha az órádra megyek. Üdvözlettel: „

Zita

Laci olyan, mint maga a jóga: kitartó, precíz, motiváló és mindez lazaságával párosul. És vicces is.

Órájára azért szeretek járni, mert stílusával és szövegével hangulatot teremt, amely jól jön, ha fáradsz.

Laci órája precizitása miatt olyan megmérettetés, amelyet ha teljesítesz, úgy érzed tényleg leküzdötted magad és nem lehet előtted akadály!”

Merkel Szilvia

„Lászlót a legjobb bikram jóga tanárok egyikének tartom, etalonnak. 😊

Imádom a humoros, laza stílusát, amivel az igenis kemény óráit színezi. Szórakoztatja az elmédet, miközben a lehető legpontosabb, legszabályosabb, de egyéni fejlettségednek megfelelő ászana gyakorlások során erős lelki megtisztuláshoz is hozzá segít.

Ezt szakértelmével és a belőle áradó energiával éri el, na meg az olyan technikai részletekkel, mint a magas hőmérséklet és pára megfelelő kombinációja 😉.

Az ő órái sokszor ászana klinikára hasonlítanak, nem sajnálja az időt és az energiát, h óra közben megmutassa, bele segítsen a testednek megfelelő testtartásokba, amire aztán pontosan emlékezel majd más óráin is, mint ahogy arra, h mit, hogyan mond…😊

Röviden: a legjobb! 😊”

Benedek Nagy Andrea

„Miért szeretjük, látogatjuk már 5 éve Laci jógaóráit?

Mert az Ő órája egy más rezgés, egy másfajta életérzés, garantáltan trópusi klímában, mindig szabad akaratból.

Mert Ő tényleg a jógázás GRANDE LÁSZLÓJA 😊!”

Ónody Gabriella és párja

„A legkegyetlenebb jógaórámat te tartottad.. azt  hittem, nem bírom ki, és mégis… Segítettél túllépni a határaimat és elhinni, hogy többre vagyok képes, mint amit az elmém mond.. csak így érdemes tanítani bármit is 💫 Namaste”

Sárközi Ilona

„Nagyon szeretem László óráit, mert jól magyaráz, jól mondja el és mindeközben szellemes is. Trópusi feltételeket teremt az óráján, nagyon kemény, de megéri, a végén hősként jössz ki a teremből. Egy pillanatra sem tudsz elkalandozni, végig magadra figyelsz, igazi meditáció. Jó a testnek, jó a léleknek!”

Papay Klaudia

„A Bikram jóga egy rendkívül kötött és fegyelmezett 90 perces mozdulatsor. Mindig ugyanazon gyakorlatok, ugyanolyan sorrendben, ugyanolyan körülmények között, ugyanúgy hangzó instrukciók alapján. 6 éve csinálom….. és még sohasem volt 2 egyforma 90 percem, még közel sem! Hogy miért? Mert  ezernyi apró testi és lelki körülmény befolyásolja a teljesítőképességet. De ezen túl van egy nagyon fontos külső tényező is: a mester az órán. László órái különlegesek. Különlegesek, mert interaktívvá válik az amúgy egyirányú kommunikáció: ő beszél és a jógázó a testével válaszol. Folyamatosan, 90 percen keresztül. Az ászanák tökéletesítése mélységében szinte végtelen. Mindig van egy apró részlet, amin még javíthatsz! Ebben segít László. Hangjával, személyre szóló tanácsaival, az egész óra ritmusával kézen fog és folyamatosan a teljesítőképesség határán tart az órán. Ha ráérzel és hagyod, hogy elragadjon ez az áramlat, akkor igazi boldogság lephet meg a 91. percben, a jeges törölköző alatt. Amikor búcsúzóul ezt mondod: NAMASTE!”

Tóth Zoltán

“Mikor elkezdtem Bikram jógázni sokáig csak hallottam Laciról..mondták, na még nem voltál a László óráján?! 😱🥵akkor nem tudod milyen az igazi kihívás! 😁aztán megtudtam 😉

Majd Ő lett nekem a Tanár, az a tanár, akinek annyira beégtek az instruálásai, szavai, hogy, silent gyertyafényes órán is hallottam a hangját, javításait…mindent, amire figyelnem kellett, ahol épp nem látta volna senki, ha nem úgy vagyok abban az ászanában..( felugrik a térdkalács, nem táncol a lábfej..😁)

Önazonos és hiteles oktató, humorral, laza eleganciával, teljes figyelemmel kísér végig a 90 percen. Így a nehéz is sokkal könnyebbnek tűnik.

Akinek az órája után garantáltan kifacsarva, újjászületve lépsz ki a teremből. És azt mondod újra és újra, hogy megérte eljönni, bármennyi kifogásod is volt aznapra 😉

Nagyon köszönöm a sok tanítást, odafigyelést!  Namaste 😇🙏”

Lendvai Anikó

Azért szeretek a Lacinak a hot yogáira járni, mert:

-motivál azzal, hogy, ha valamit szabálytalanul csinálok, akkor oda jön hozzám és segít beállítani a helyes tartásba. Más oktató úgy van ezzel, hogy jöjjünk rá magunktól a beszédjük alapján. Ez nekem nagy segítség, mert életem végéig is küszködhetnék, ha ő nem segítene!

-a Lacinak az óráin hangulatos az atmoszféra!

-nyitott személyiség, ami az én számomra nagyon fontos!”

Recskó Marianna

„Első próbálkozásra, 2017-ben nem váltam a bikram jóga szerelmesévé, viszont hiába hagytam abba a munkám miatt, mindig ott motoszkált a fejemben, hogy vissza kéne térni, adni kéne még egy esélyt ennek – ez pedig 100%-ig Lászlónak és az általa vezetett órának köszönhető., pedig abban az évben csak egyszer jógáztunk együtt.

Három év kihagyás után, akkoriban az életem egy meghatározó fordulóponthoz érkezett, elég kemény hullámvölgyekkel és akkor éreztem újra, hogy kell az az energia, lendület és elhivatottság, amit ez a jóga ad nekem. Nem volt kérdés, hogy Lászlóval fogok kezdeni, biztosra mentem, amiért marha hálás vagyok magamnak most is.

A jókedve, az, hogy mindenkit a nevén szólít a teremben, hogy amikor te nem hiszel magadban, ott van, támogat és elhiszi helyetted, hogy menni fog még az a két centi és eléri a homlokod a térded, mindig feltölt és tovább lendít a legrosszabb napomon is.

Az én tanácsom a bikrammal ismerkedőknek csak annyi, hogy ha keresel valamit, ami magába szippant, kikapcsol, megöl, aztán feléleszt és mindezt örömmel, jókedvűen egy profi oktatóval akarod csinálni, akkor mindenképp Lászlóval kezdd el ezt a folyamatot!

Hajrá balerinák és táncos fiúk! (:”

Páros Ivett

„Pontosan  végrehajtott gyakorlatok, jó hangulat,  teljes feltöltődés és utána kellemes fáradtság, ami mindig vár rám:)

Köszönöm szépen László🙏”

Anetta Galgovics

„Ha egyszer megérted a Bikram Yoga miértjét és hogyanját a lényegét akkor tudni fogod, hogy miért László. Ezért elkezdeni, folytatni, Vele tényleg érdemes! Mert amikor a jógamatracodra lépsz az nem lesz megúszós, könnyű, alibizős út. Csak Te és a tükör. A saját szemeidbe nézel. Elfogadod magad és akkor megérzed a fejlődés lehetőségét belül és kívül…és elkezded csinálni és élvezni is. Ez másként nem is lehetne igaz, érezni fogod.”

Varga Lilla

Milyennek találom a jóga termet és a környezetét?  

„Ahol a Tűz jógát maga az Ördög tartja! :))

De most nem is a Mesterről akarok írni, mert aki ismeri, tudja miről beszélek, hanem magáról a helyszínről.

Kellemes Duna parti autózás után megérkeztem Surányba, ahol az utcába befordulva még a házszámokat nem is látva, de kívülről is azonnal beazonosítható a ház, ahol ekkor még nem tudtam, hogy a következő másfél óra maradandó élményt fog nyújtani.

A kapunál hatalmas Buddha fej vár és máris átadom magam a jóga nyújtotta belső megbékélésnek. Beljebb érve is minden szegletéről a környezetnek az az érzésem, hogy nem a házra húzták a Jóga stúdiót, hanem fordítva. Itt minden arról szól az öltözőtől a teremig. A környezettudatosság, onnantól, hogy csak kellemes füstölő illatot érzel és semmi mesterséges illatot, a fürdőben is biotusfürdő áll a jógázók rendelkezésére. A kétféle szőlőcukor is jó szolgálatot tesz óra közben, mikor is a létező legpontosabb pára és hőfok közben úgy érzed néha, hogy nincs tovább.

A terem maga megér egy misét, ahol félhomályban, hangulatfényekkel a színek tökéletes harmóniájában csak egy dolgod van, magadra figyelni és a Laci tanácsaira és rendkívüli jó humorára, amivel átlendít a legnehezebb pillanatokon is.

A végén a csonttá fagyott mentolos, illóolajos törülközőt mikor az arcodra teszed, megéled az igazi lelki orgazmust.

Igen, megcsináltam!

10 percig fekve hallgatod a zenét, ami óra közben is szinte alig hallhatóan szól, épp annyira hogy ellazítson.

Zuhanyozás után a büfében friss gyümölcs és a kerti friss vizű citromos italon kívül kókuszvízzel pótolhatod a bőven pótolni valót.

Amikor eljöttem egyet tudtam, ide vissza kell jönnöm.

Köszönöm a semmihez nem fogható élményt Drága Barátomnak Lacinak.”

Üdv.Kovalcsik Péter

Kovalcsik Péter

” 2023. február 19-én volt lehetőségem először a Surányi Izzasztó Kunyhó bikram jóga óráján részt venni. Számomra élmény, amikor a nyitottság, a professzionalizmus és az alázat triumvirátusa egyszerre találkozni tud. És itt, ezen a helyen nemcsak hogy találkozott ez a három nagyon nemes „érték”, de egyben olyan természetesen kísérte végig az ottlétemet, hogy egész nap elkísért….

– Nyitottság, ahogy Laci és kedvese fogadott és bevezetett minket a „kunyhóba”

– Professzionalizmus, ami a teremben is, és a kiszolgáló helyiségekben is biztosított: a terem kialakítása, a bikram alapfeltételeként elvárt tökéletes meleg és pára kombója (na ebben utóbbiban mi is segítettünk:-)) mellett az apró részletek: a csakra lámpák, az odaillő idézet, a matractartók, a zene, a jeges és illatos törölköző, a csengő…..szóval egyben van, úgy igazán. Emellett az öltözők, a vizes blokkok és a „megérkezési tér” nem hivalkodó – sem méretében sem kialakításában, hanem elegáns és tudatos. És Laci, mint oktató: mindig is szerettem az óráit, bárhol is tartotta, azonban itt és most azt hiszem megérkezett. A „sajátjában” tartotta az órát, és bizony izzadtunk rendesen, ám ahogy mondja, ahogy figyelmeztet, ahogy odaér általában a „még fejleszthető izmodhoz” és ahogy az egész bikramot átadja a helyszínen, nos az az igazi életérzés:-). Fentiekhez végül, de nem utolsó sorban ott van az

–  Alázat, pontosan tudja mi és ki is Ő; és mi és ki is nem, ennek tudatában nem ítélkezik, ám alázattal segít mindenkit úgy, amennyire a másiknak ehhez szüksége van az óra során.

Szívből ajánlom mindenkinek, aki ezt a hármas értéket keresi, egy jó hangulatú és csodálatos helyen akkor, amikor bikramozni szeretne.”

Mészáros Mariann

„Amikor életem első melegben végzett jóga óráján túl voltam, éreztem, hogy eldőlt a sorsom. Jógázni én már csak így fogok. Melegben, izzadva, testileg, lelkileg megtisztulva. László óráit valószínűleg képtelenség szavakkal leírni, olyan szintű figyelemben, inspirálásban, flowban érezheti magát a jógázó, ami tényleg egyedi. Ahogyan csodálatosan egyedi a Surányi Izzasztó Kunyhó is. Az éltető tüzet, a meleget, ami a testi lelki megtisztulást hozza, rendkívüli módon sikerült megalkotni. A fények, a színek, az anyagok, az illatok mind természetesek, inspirálóak, megnyugtatnak, feltöltenek. Az az igényesség és maximalizmus, ami az órán megjelenik, folytatódik az épületben, a berendezésben, az egész hely légkörében, lelkiségében. Itt aztán olyan energiák összpontosulnak, amit leírni tényleg képtelenség. Át kell élni, ki kell próbálni. Lehettem olyan szerencsés, hogy részt vehettem a megnyitó hétvége egyik óráján. Egyet biztosan állíthatok,régen éreztem már magamat ennyire a helyemen, mint ott, László kunyhójába. Az energia, amit ott kaptam végig kísért, csodás hétvégém kerekedett. Köszönöm Lászlónak és a Surányi Izzasztó Kunyhónak ezt az energiát, ezt az élményt, sok sikert, harmóniát és boldogságot ezen a csodás helyszínen!

Annyi jó tanáccsal még élnék az érdeklődőknek, hogy csak óvatosan, mert függőséget okoz!” 

Horváth Réka

„Nekem is feledhetetlen élmény volt. Bizonyára mindenkinek más és más a meghatározó, én külön megtiszteltetésnek éltem meg a meghívásodat és hogy részese lehettem ennek az élménynek. Talán már nem emlékszel, hisz régen volt, de kb. 5-6 éve éltem át először hasonlót, szintén a Te közreműködéseddel, akkor Szentmihályon. Akkor is újjászülettem, most is. Hála Neked/Nektek, kitartásotoknak és az összetartó csapatnak.

Köszönetképp Péter szavait idézném: ide vissza kell jönnöm.” 😊

Namaste 🙏

Topor-Szili Balázs - Építészmérnök

„Közel öt éve Hot jógázom, nagyon örülök, hogy rátaláltam arra a mozgásformára, ami testileg és lelkileg is sokat ad nekem. Ebben nagy részük van a tanároknak és az órához tartozó környezetnek, teremnek. Sokféle tanár óráján fordulok meg, de mindig nagy örömmel megyek, ha tudom, hogy aznap László lesz, akár zenés, akár beszédes órát tart. Bírom a humorát (anélkül mit sem ér az élet 😊) a profizmusát és ahogy motivál mindenkit, a legjobbat szeretné kihozni mindenkiből. Egyszer azt mondta, hogy heti minimum három óra az, ami biztosítja a fejlődést. Ez bevésődött és azóta nagyon törekszem arra, hogy biztosan eljussak háromszor egy héten és igaza volt, ez komoly minőségi változást hozott az életemben. Ez a hely, amit meg a Szentendrei szigeten életre keltettek és ahol lehetőségem volt jógázni egy szuper csapattal, olyan színvonalú, olyan más szint volt, amit mindenképpen időről időre meg kell ismételni, el kell oda mennem. 😊 Kívánom, hogy sokan találjanak rá és élvezzék a hely és a profi tanár varázsát!
Namaste”
Várnai Tünde

„Amikor elindultam hozzád tegnap reggel Surányba, az Izzasztó Kunyhóba, még nem sejtettem, hogy mi vár rám 🙂

Egy kedves családi ház alsó részében kialakított stúdióba érkeztem, ahol az ajtónyitást követően családias léptékű „komplexum” fogadott.

Belépve a stúdióba átölel egy olyan szeretetteljes energia, amit szavakkal nehéz leírni. Érdemes megtapasztalni!

Finom füstölő illat csalogat a beljebb lépésre. Bent nyugalom, béke és makulátlan tisztaság vár.

Az átöltözést követően a jógateremben levendula illatú matracok várják a Tűz jógára érkezőket.

Azt, hogy nem fogok ma fázni, már az első légzőgyakorlatnál éreztem.

Padlófűtés, 2 nagy radiátor, infrapanelek a  plafonon…ja és a non plus ultra Sydney, a Tűzkirálynő, akinek forró kezei mindenkihez elérnek a plafonról. (Sidney maga egy megainfra :))

Tizenéve bikram jógázom, a 1,5l víznek kb. felét szoktam meginni az órán.

Most nem volt elég a 1,5l víz!

Nem kérdés, tegnap újjászülettem!

Nosztalgikus élményként átéltem nagyságrendileg az első bikram jóga órám élményét.

Küzdöttem a teremben maradással, testileg/lelkileg feszegettem a határaimat.

Köszönöm László, hogy szavaiddal, a pont jókor mondott instrukcióiddal hozzásegítettél, hogy végig a teremben maradva az óra végén átélhettem valami földöntúli érzést!

Elengedtem, amire nem volt szükségem, és maradt aminek érdemes maradnia.

Az óra utáni jeges törölköző szuper volt, amit arcunkra terítve a csendes zenét hallgatva köszönetet mondhattunk azért, hogy ez megtörtént ma velünk.

A zuhanyzóban rend és tisztaság várt, bekészített biotusfürdő, hajszárító.

Regenerációként friss gyümölcsöt és finom hűsítőt kaptunk.

Hálásan köszönöm László ezt az élményt!

Az egészen biztos, hogy ezt újra szeretném majd átélni!

És mindenki mást is erre buzdítok!!!

Irány Surány! Irány az Izzasztó Kunyhó!” Köszönettel!

Dávid Török Anetta

„A terem nagyon szép, minden szeglete, részlete csodálatosan precíz alapos odafigyeléssel készült 😊

A zuhanyzó tisztasága, az a finom illatú tusfürdő olyan jó érzéssel tölti el a lelket a nagyon nem könnyű óra után 😄 igazi felfrissülés. Testi lelki mentális zuhany az egész ottlét az izzasztó kunyhóban.

Nagyon jó élmény volt újra az órádon részt venni, először úgy éreztem talán igaz tényleg egy picit “finomodtál” de nem 😄🙈 az életemért küzdöttem és nagyon nem bántam meg! Ugyanaz a fantasztikus laza elegancia, humor, a pontos instruálások, odafigyelések mindenkire, a legapróbb lazsálásra 😄

Magammal hoztam a délelőtt hangulatát és még ma, másnap is kísér 😊

Ezt az élményt csak Te tudod nekünk megadni és nagyon köszönöm még egyszer hogy ott lehettem ezen a csodás alkalmon Veletek!

A mielőbbi újra együtt jógázásra és csodás hetet Nektek!” Namaste 🌈

Lendvai Anikó

„Pócsmegyer Izzasztó Kunyhó; ahol az elemek energiáját a szöveteimben éreztem:

Ez nem fitnesz paradicsom, ez a változás helye. Egy szigeten vagy, körbevesz a víz, a Duna energiája, a túlpartról a pilisi hegyek ügyelnek, hogy a föld energiái átjárjanak, de a Börzsöny sincs messze, friss a levegő. Átjár a tűz energia is az izzasztókunyhóban; a tudatod terét pedig Laci terelgeti, hogy találkozz magaddal, a karmáddal; lépj túl a korlátaidon, illetve mindenen; engedd el lélegzeteden keresztül a feszültséget és izzadd ki a szöveteidben megbúvó felesleget.

Laci nem egyszerűen jógatanár, hanem egy jelenség. Formabontó, ahogy celebrálja az óráit (illetve ezek inkább szeánszok). A Bikramban nemigen van javítás; Laci tűzjógájában van. Hozzád fog szólni, néha meg is igazít. Folyamatosan tartja a teret, időnként beszól, viccel. Garantáltan ki fog billenteni a komfortzónádból; kiégeti belőled az ördögöt. Ha nem akarsz változni, túljutni saját nyűgeiden, akkor ne gyere el; de ha mégis, és elszánt vagy egy igazi izzasztókunyhó élményre, ahol nem füveké a főszerep, hanem az, amit Te beleteszel, akkor itt a helyed.

Valószínűleg az óra közepén azt fogod érezni, hogy bárcsak kerestél volna egy 100. izgi sorit a Netflixen. Azonban itt rólad fog szólni a történet, Te leszel a szereplő és a rendező is. Kérdés, hogy a rendező benned mennyire eltökélt, hogy újra és újra elgyere, ne hagyd abba, ne hallgass az ördögre, aki persze nem szeretné ezt az egészet. Neki fájni fog; Ő inkább a popkorn-mozi párost szavazná meg.

Amikor kezdtem a Bikramot, az első néhány alkalom után már be akartam jelentkezni egy lumbális röntgenre, mert mindenem fájt. Folytattam; az elején naponta jártam; 300+ órán vagyok túl és azóta sem voltam röntgenen. Viszont tapasztaltam, hogy „a funkció határozza meg a struktúrát”, ezt Kassai Lajos lovasíjásztól idéztem. Nem lesz könnyű, égni fog a karma, de ez a Te történeted lesz, ha eljössz; Laci a ceremóniamester pedig gondoskodni fog arról, hogy ne unatkozz, amikor serceg a karma a tűzben…

Itt megjegyzem, irigylem azokat, akik közelebb laknak ehhez a helyhez; ébredj Pócsmegyer, Szentendre és környéke; soha nem volt ilyen lehetőség, hogy égesd a szöveteidben burjánzó felesleges karmát; változz, fejlődj, töltődj!!!

Bízom benne, erőfeszítésed meghozza az eredményét és az emberek élni fognak a lehetőséggel.”

Namaste

Angyalffy Zsolt

Amikor megérkeztem a mesebeli házhoz már gondoltam hogy, valami különleges élményben lesz részem, a ház alsó része azaz az „izzasztókunyhó” a jógázókat szolgálja,

Maga a terem is nagyon hangulatos csakra lámpák, fényfüzérek teszik egyedivé, és a tűz jel is az egyik falon, no meg a rengeteg modern, hol látható, hol nem látható „eszköz”, amely az izzasztást szolgálja, van egy plusz „melegítő”, Szidni is, amely jócskán  megtette hatását….Szóval aki idejön az készüljön fel, hogy nem ússza meg szárazon!

Eddig is tudtuk, hogy Laci nem viccel a hőmérséklettel és páratartalommal, de ez most igazán trópusira sikeredett a 83 % párával.

Az álló gyakorlatok után gondolja általában az ember, hogy egy picit most könnyebb lesz, de mivel padlófűtés is van, ezért túlságosan nem tudunk kihűlni, olyan érzésem van, mint a Death Valley-ban, amely az USA legforróbb és szárazabb Nemzeti Parkja, ott egy szállodában a medence partján a földön éreztem hasonlót.

A végén a jeges törölköző is hamar felmelegszik rajtam, de a kellemes óra végi relaxáció, és hogy azt hiszem kellő módon méregtelenítettem és hogy „túléltem az órát”  jó érzéssel tölt el.

Ezután nagyon jól esik a zuhany, ahol bio tusfürdőt is kapunk és a kalóriákat gyümölccsel, kókuszvízzel, házi limonádéval tudjuk pótolni.

Ez az alkalom azért is különleges volt, mert olyan emberekkel jógáztam együtt, akiket szeretek, és volt, akivel már régebben találkoztam, persze Laci instruálása már nagyon hiányzott.

Miután eljöttünk a mesebeli helyről gyönyörű volt a napsütés és kellemes fáradtság uralkodott el rajtam, majd délután egyszer csak beütött, hogy mennyire hálás vagyok ezért az élményért az emberekért, akiket a bikram jóga által ismertem meg és ezért a semmihez nem fogható testi-lelki felüdüléssel, amit egy ilyen Laci óra után érez az ember.

Köszönöm Laci, jövök még, és nagyon jól esett hogy a végén mondtad hogy szépen jógázom.”  🙂

Wachner Jusztina

„Köszönöm a lehetőséget (és a több, mint 1 kg mínuszt a 1,5 óra alatt).

Őszintén gratulálok a létrehozott Surányi Izzasztó Kunyhóhoz, magas színvonalú a környezet és személyeddel barátságos, vendégmarasztaló hangulatú a fogadtatás és a Tűz Jóga óra is – nagyon jól éreztem magam!!

Sok sikert kívánok és bejelentkezem (amikor időben össze tudom hozni)!”

Hellner Péter

ÓRAREND 2023

Családias hangulatú jógatermünkben a kis létszám miatt a jógaórákra

a telefonos bejelentkezés MINDEN ESETBEN szükséges.

TŰZ JÓGA – szombatonként

90 perc

17:00

Bejelentkezés:

+36 30 632-2200

TŰZ JÓGA – vasárnaponként

90 perc

10:00

Bejelentkezés:

+36 30 632-2200

ÁRAK

2 hétvégés próba bérlet 8.000.- Ft

1 alkalom 4.900.- Ft

Az órán tiszta, fertőtlenített jógamatracot biztosítunk, ami benne foglaltatik az árban.

Elérhetőség:

+36 30 632 2200

Surány

Szentendrei-sziget