+ 36 30 632 2200

Utazásaim során rengeteg „HOT YOGA” stúdióban jógáztam a világ több pontján, számomra mégis az ideális környezetet a természet biztosította. Balin töltött elvonulásunk egyik legemlékezeteseb élménye egy tengerparti jógastúdió volt, ahol egy héten keresztül a belső égésű motoroktól teljesen mentes Gili Meno szigeten jógáztunk a szabadban. A délelőtti nap melegét éreztem a bőrömön, a trópusokra jellemző minimum 60-70% -os párában.

Hogy lehetne ezt a paradicsomi állapotot újra átélni egy jógastúdióban?

A megoldást tálcán kínálta az élet, hiszen 2020 végén, amikor a stúdió megvalósításának ötlete megszületett bennünk, a fűtéstechnológia valami új, számomra eddig nem ismert lehetőséget nyújtott: infrafűtés. A sugárzó infrafűtés régóta ismert az ember számára. A Nap hőhullámain keresztül juttatja el hozzánk energiáját, ami az élethez szükséges. Sugarai áthatolnak a légrétegeken, felmelegítve a földet, az összes élőlényt, így az embereket is. Sok éves tudományos munka áll a mögött, hogy otthonunkban, vagy bármilyen más beltérben és kültéren is egyaránt kiválóan használható legyen az infrafűtés. Ezt a technológiát úgy hívják, hogy FIR (Far Infra Red), azaz az infra sugárzásnak a távolabbi sugarát állítják elő. Így ez áll legközelebb ahhoz az élményhez, amit a Nap nyugtató, energetizáló és meleg sugarai adnak, és mindezt a káros UV sugarak nélkül.

Mi is pontosan az a FIR (távoli infravörös sugárzás)?

Az infraszaunákban megjelenésükkor vörös lámpák izzottak a védőrács mögött, és ha túl közel ültél, meg is égethette a bőrödet. Ez a közeli infravörös sugárzás volt. A kutatókat megihlette a Nap éltető távoli sugárzása, ami a kutatások szerint jóval kedvezőbb az embereknek és a többi élőlénynek. A Surányi Izzasztó Kunyhót ezekkel a FIR rendszerű panelekkel szereltük fel, amely teljesen színtelen, fénytelen és hangtalan. Ennek köszönhetően nálunk egy teljesen új élményben lesz részed!

Lássuk, hogy miként járul hozzá ez a XXI. századi technológia az eredeti „Hot Yoga” eddig ismert jótékony hatásaihoz.

Lágyan simogatóan melegíti a tested

A „Hot Yoga” stúdiókban a hőbefúvásos fűtésrendszer a legelterjedtebb, aminek az egyik hátránya, hogy keringteti a levegőt és ezáltal a benne levő port is, ami nem a legkedvezőbb, főleg az asztmásokra nézve. Ezzel szemben az infra NEM a levegőt melegíti, hanem a testedet, így az élmény olyan, mint amikor nyáron teljes szélcsendben kifekszel napozni és érzed, hogy a Nap sugarai éltető energiával töltenek fel. Ezért is hívjak „Vital Rays” Éltető Sugaraknak ezt a technológia vívmányt. A légzésed könnyedebbé válik, ami alapja minden jóga irányzatnak, főleg a Tűz Jógának, ahol a hatékony és könnyed légzés megkönnyíti, hogy csak az ászanákra és azok végrehajtására figyelhess.

Testi jólét

Gyakran érezzük, hogy itt fáj, ott fáj, amott fáj, esetleg lappangó, még nem érezhető gyulladásos folyamatok is vannak a testben. Az infra mélyre ható sugarai serkentik a vérkeringést, aminek az összes sejt élvezi jótékony hatását, hisz több oxigén áramlik hozzájuk. Ennek fizikai szinten azonnal érezhető jele, hogy a fáradt, esetleg feszült izmok ellazulnak, és az ízületek is fellélegeznek. A test fájdalommentessé, tünetmentessé válik. Ez alapértelmezett jóléti állapot egy rendszeres jógázónál, míg egy ízületi gyulladásos embernél már egy főnyeremény, hiszen természetes úton érheti el ő is ezt az állapotot.

A sejt első funkciója a méregtelenítés 

Az infrasugarak minden egyes sejtünket megrezegtetik, ezáltal a sejt elsődleges funkciója a méregtelenítés sokkal hatékonyabbá válik. A benne levő toxinok, vagy csak egyszerűen elhasznált, már nem kívánatos, távozásra váró részecskék sokkal gyorsabban távoznak, ami lehetővé teszi az új táplálék felvételét és a folyamatos normális anyagcserét. Amikor a Tűz Jógán folyik Rólad a verejték, garantáltan legkésőbb az első légzőgyakorlat közben, akkor jóleső mosollyal nyugtázhatod, hogy beindult a sejtszintű méregtelenítés. Hurrá! 😊

Intenzívebb anyagcsere, stabil jól működő immunrendszer

A sportórák elterjedésével edzések közben mindenki számára mérhető az anyagcsere intenzitása. Ennek mértékegységét kilokalóriának (Kcal) hívjuk. Egy hagyományos fűtésrendszerrel felszerelt „Hot Yoga” órán kortól, nemtől és intenzitástól függően átlagosan 350-600 Kcal-t égetünk el. A vendégeink és saját tapasztalom is bizonyítja, hogy ez az érték a Tűz jógán akár 600-1000 Kcal-ra is nőhet átlagosan. Ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az immunrendszer hatékonyabban aktiválta a csecsemőmirigyet, és arra készteti a csontvelőállományt, hogy a fehérvérsejtek termelését fokozza, így segít felvenni a harcot minden külső és belső betolakodóval szemben. 😊

Kicsattanó egészség, ragyogó bőr

A bőr a méreganyagok felgyorsult távozásával kisimultabbá, feszesebbé válik. Ezt még kiegészíti, hogy az infrasugarak alapból fokozzák a kollagén és elasztin termelődését, ezzel javítva a bőr rugalmasságát. Emellett elősegíti a sebek, hegek és égési sérülések gyógyulását is.

Akár tapasztalt jógázóként, akár kezdőként, vagy csak egyszerűen érdeklődőként „véletlenül” tévedtél erre az oldalra, arra bíztatlak, gyere a Surányi Izzasztó Kunyhóba😊, és kezdd a csúcson egy infrával fűtött teremben, hogy Te is megtapasztald a testi-lelki jólétedre gyakorolt rengeteg jótékony, pozitív hatását!